Okt. 12-15: Miért gyalogtúrás Bovec most?

A táv: naponta 8-15 km. Szint: 250-500 m.  Nehézségi fok:1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 

Ennek a túratervnek története van:

Évek óta vizes programok kedvéért viszek csoportokat Bovecbe. Ebbe az olasz-szlovén határhoz közeli kisvárosba. A környék ugyanis a rafting és a kanyoning (lábon leereszkedés sziklás patakmederben, védőfelszerelésben) kedvelők paradicsoma. Mi is ezeket élvezzük régóta, van olyan túratársam, aki háromszor is volt már velem itt.

Ezen programok kiegészítésére, hozzájuk téve a zip line-t (drótkötélen átcsúszás hegyek között), kerestünk néhány gyalogtúrás helyszínt a környéken. És csodákat találtunk. Gondolom, hogy lehetett is olyan túratársunk, aki azért nem jött velünk ide eddig, mert nem túl testhezállóak neki ezek a sportok, de gyalogtúrázni szeret. Különösen képeslapba illően gyönyörű tájon, mint amilyen Bovec. Most jött el az ő idejük is!

Most 4 napon át gyalogtúrákat vezetek Bovecben. Kivételes szépségekhez: vízesésekhez, szurdokokba, hegycsúcsokra. Történelmi emlékhelyekhez. Mindez az Isonzó (szlovénul Soca) folyó mentén, amely a forrásától a torkolatáig türkizzöld… Aki akar, persze raftingolhat egyet, ha már ott vagyunk.

Részletek itt az oldalon, a Túranaptárban. Jelentkezés ugyanott, vagy messengerben. Gyere…

Szept. 17. szo: Csörgő-szurdok túra a Mátrában

A táv: 14 km. Szint: 470 m fel, és ugyanannyi le. Nehézségi fok:1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 

Következő túracélpontunk, a Csörgő-patak elnevezése az idők homályába vész. Az biztosnak látszik, hogy az ihlette a névadást, hogy medrében a magával gurított, gömbölyűre csiszolt kövek összekoccannak, és csörgő hangot hallatnak. Hóolvadáskor, vagy nagy eső után még gyakrabban érnek egymáshoz a kövek. A víz csak csiszolja, simítja őket évezredeken keresztül. A legtöbbjük szép kerek mérettől függetlenül, sarkok nincsenek rajtuk.

A patak itt nem a (számára) viszonylag könnyen faragható mészkőbe, hanem andezit sziklába vájt utat magának. Ez sokkal ritkább, mert a sokkal keményebb andezitot több évezredbe kerül a víznek mederré formálni magának, mint a mészkövet. Hazánk legtöbb szurdokvölgye mészkővölgy. Van erő a Csörgő-patakban! A látványos, közel függőleges sziklafalak rövid szakaszon, de látványosan kísérik a patakot.

Túratársaink egy része a közös kisbusszal, másik része saját kocsijával érkezhet Mátrakeresztesre, a túravezetés kiindulópontjára. A Fakanalas Csárda melletti parkolóban hagyjuk a járműveket, mielőtt bele vetjük magunkat a Mátra még zöld erdőrengetegébe…

Részletek itt az oldalon fent a Túranaptárban, jelentkezés is ott, vagy messengerben.

Okt. 12-15: Gyalogtúrás Bovec (SLO), túravezetések

1: Leírás:  

Az utóbbi idők legnépszerűbb Top-túrája ezúttal gyalogtúrás verzióban. Rögtön megnyugtatásképp: ha kipróbálnád vagy újraélnéd őket, akkor segítek foglalni időpontokat raftingra, kanyoningra, zip line-ra! Az “alapprogram” most különböző erősségű gyalogtúrák 4 napon át, a képeslapba illő tájon. 

Első nap a határ olasz oldalán a megkapó szépségű Predil tó körül túrázunk, még útközben. Egy rejtett vízesést is felkeresünk, amit még a túravezető kollégák közül is kevesen ismernek…

A további napokon is vízeséseket, szurdokokat és hegyeket látogatunk gyalogtúrák keretében. Vesz Virje, Boka, és Kozjak vízesés, Lepena türkizzöld színű szurdoka, Kobarid vára a Napoleon-híddal, és remélhetőleg kabinos felvonó a Kanin hegyre, 2200 m magasra. Talán nem pont ekkor tartják karban a felvonót. Fent is tervezünk magashegyi, de nem sziklamászós (báár, helyenként…) túrát a híres Ablak nevű sziklalyukhoz, amelyen keresztül átnézünk olaszba, mert Olaszország és Szlovénia határán van. 

Esténként a kisváros vendéglátó teraszain dolgozhatod fel a napi élményeket Bovec hangulatos főterén. Reggelente közösen kávézunk ugyanitt. Ennek olyan hangulata van, hogy szinte kötelező! 🙂

– Szállás családi panzióban, szédítő hegyek övezte tüneményes völgyben. 

Várjuk azokat a túratársainkat is, akik eddig nem jöttek mert nem a gyalogtúrák voltak a hangsúlyosak, és azokat is, akik voltak már itt velünk, amikor nem a gyalogtúrák voltak a hangsúlyosak. 🙂

Mint a legtöbb Top-túra, ez is a természet látnivalóira fókuszál, gyakran megállok a csodák mellett, a pihenők gyakoriságáról pedig figyelve a túratársakat, menet közben döntök. 

2: Milyen kihívást jelent?

A táv: egyenként 8-15 km. Szint: 250-500 m. 

Nehézségi fok:

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10      

3: Részvételi díj

Kisbusszal: 

  • ezüst törzsutas: (a 25. túra után): 42.900 Ft/fő 
  • törzsutas: (az 5. túra után): 44.900 Ft/fő
  • túratárs: 46.900 Ft/fő

Egyéb költség: szállás, 30€/fő/éj (3 éjt leszünk). Étkezés nincs benne, csak felszerelt konyha.

Akadályoztatásod esetén a már befizetett összeg egy levonás kivételével beszámít egy általad tetszőlegesen kiválasztott későbbi túravezetés díjába. A levonás összege 3.000 Ft/túranap. Kevesebb mint 48 órával az indulás előtt túravendég által lemondott túravezetés díja nem számít bele más túrába, és nem jár vissza. Ha nem fizettél -48 óráig, akkor a jelentkezésed automatikusan elveszett.

4: Hogyan fizetheted? 

A túradíjat a jelentkezéssel egy időben, utalással, a 10700309-70055557-51100005 sz. számlára (Tárnai Csaba, CIB). Az utalt pénz számlára érkezéséről visszajelzést küldünk. Ekkor csatlakoztál a túra csapatához. A túra a jelentkezések és befizetések sorrendjében telik meg. 

5: Érkezés a kiindulópontra: Közösen, a kisbuszban. Kezdő- és végpont: Bovec. 

A közös helyszínre jutás útvonala, amely mentén csatlakozhatsz: Szolnok – 4-es főút – (Abony – Cegléd – Monor) – Bp – M1-es autópálya.

Pesten belül: Reptéri út – Üllői u – Rákóczi-híd – Kelenföldi pu (Etele tér) – M1.

A várható menetrend:

(a végleges és pontos a cset csoportban lesz, a túradíjat befizetők számára)

Első nap: 

7.00 közös indulás Szolnokról 

8.40 közös indulás Budapestről

utolsó nap:

18.00 érkezés Budapestre

19.45 érkezés Szolnokra

6: Ami a túrádat még egyedibbé teheti, az a válogatott galogtúrák a képeslapba illő tájon…

7: Egy előző Top-túra: Óvár és Csörgő-szurdok, Mátra, szeptember 17. szombat.

Egy következő Top-túra: Szlovén barlangcsodák Trieszttel, november 24-26.

8. Tuti tipp: Spéci felszerelést nem kell hoznod.

9: Jelentkezés: kétféleképpen: 

a.) üzenetet írsz nekem messengerben (Tárnai Csaba), hogy ha van még hely, akkor elutalnád a túradíjat. És ha elutaltad, regisztrállak a web oldalunkon a Túranaptárban.

b.) regisztrálod magad a Túranaptárban. Tudod, top-tura, és .hu

A túradíj befizetőkből cset csoport alakul a Messengerben. Ott vannak az indulással, pontos programmal, stb. kapcsolatos infók. De akkor is velünk tudsz tartani, ha nem vagy messenger felhasználó. 

Az még nem számít jelentkezésnek, ha pl. “Ott leszek” gombot nyomsz a facebook eseményben.

10: Néhány általános info: A fenntarthatóság jegyében úgy járjuk végig az útvonalat, hogy a jövő generációk is legalább ugyanilyen minőségben járhassák be utánunk ugyanezt. Figyelem, menet közben szemléletformáló beszélgetések fültanúja, vagy résztvevője lehetsz, természeti örökségünk megőrzése témában. Ez egy öko körtúra.

Elmélyülős, beszélgetős vagy hosszasan hallgatós, teljesítménykényszer nélküli túra. Nem elsuhansz a látnivalók mellett, hanem van időd megélni a látottakat.

Ha váratlan körülmények miatt mégsem javaslom a programot, akkor azt előző este közlöm veled. Már persze ha előtte jelentkeztél a túravezetésre.

Minden héten vezetek túrát. 

A Top-túra közösséghez úgy csatlakozhatsz, ha követőjévé válsz a Túravezető-Tárnai Csaba nevű facebook oldalnak. 

Ha kérdéseid vannak, elérhetőségeim:

– Facebookon, privát messenger üzenetben (Tárnai Csaba)

– e-mailben: topturahu@gmail.com, tarnai.csaba@top-tura.hu

– telefonon: 70/610-1192

Előzetes válasz egy kérdésre: Nem tudom, hogy milyen idő lesz aznap. 🙂

Fotó: saját

Tárnai Csaba túravezető

Szept. 8-10: Felvidéki túrakörút

A szállásunk a mai lengyel-szlovák határ lengyel oldalán lesz, a túracélpontjaink a szlovák oldalon vannak. Első nap a Tarpataki-vízesések völgyében, a középső nap a megkapó szépségű Zöld-tavi menedékházhoz, végül a hazautazás napján a híres lombkorona tanösvényen.

Pár év eltelt felvidéki túrák nélkül, mert ott voltak a leg utazásellenesebb szabályok a járvány alatt. Kivártuk, hogy újra felkereshessük a három klasszikus túracélpontot egy program keretében. Részletek a top-tura.hu oldalon, a Túranaptárban.

Gyere velünk…

Szlovén barlangcsodák és Trieszt, 3 nap

1: Leírás:  

Időpont: 2022. nov. 25-27. A busz Budapestről indul, és oda is érkezik.  

Csütörtökön egyenesen egy UNESCO Világörökség helyszínen kezdünk. A földalatti Grand Canyont is rejtő, lélegzetelállító Skocjan barlangot fedezzük fel. Este elfoglaljuk a szállásunkat egy ökofarmon. Ping-pong ütőt hozhattok, mert az ottaniak elég gyengék, labdájuk azért szokott lenni.  🙂

Másnap lesz az olasz nap, mert november végén nem árt egy zöld mediterrán tengerpart… Triesztben először a Habsburgok tengerparti fészkét, a Miramare kastélyt, és annak szépen kialakított parkját nézzük meg. Utána a városban a kikötőt, és a történelmi belvárost járjuk be. A tengerre nyíló főtér mögött ismerek egy többszintes, eredeti olasz pizzériát. A sportosabbakkal felsétálunk Trieszt ősi katedrálisához is, a többieknek azalatt szabad program a városban. 

Szombaton ráteszünk egy lapáttal: egy másik szlovén barlangot látogatunk meg. A barlangok királynője, Postojna világhírű cseppkőbarlangja vár minket. Ide kisvasút (!) visz be minket a hegység gyomrába. A hegység belsejében kiszállunk, és részt veszünk egy lenyűgöző szakvezetéses sétán, majd kijövünk, ugyancsak a kisvasúttal. A cseppkövek változatossága leírhatatlan, képet meg sem próbáltam feltenni erről. Magyar idegenvezető kérhető a fülünkre. Zárásként egy másik UNESCO Világörökséget nézünk meg: a Guiness Rekordok könyvében is szereplő sziklába vájt lovagvárat, Predjama ősi kastélyát. A vár középkori eszközökkel bevehetetlen volt, mert csak a hegy belsején át, hátulról volt bejárata. Egyszer azért mégis elfoglalták, de erről majd a helyszínen… Jackie Chan itt forgatta az Istenek fegyverzete c. filmjét. 

Innen hazaindulunk.

Mint a legtöbb Top-túra, ez is a természet látnivalóira fókuszál, gyakran megállok a csodák mellett, a pihenők gyakoriságáról pedig figyelve a túratársakat, menet közben döntök. 

2: Milyen kihívást jelent?

A táv: naponta 3-6 km. Szint: naponta 50-150 m.    

Nehézségi fok:

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

3: Részvételi díj

  • 34.900 Ft/fő

További költség: A Postojna barlangba és a Predjama várba az együttes belépő 38€, diákoknak sávos kedvezmény. Skocijan barlang belépő: novemberben 18 € (Diák és nyugd. 12 €, gyermek: 7,5 €). A trieszti Miramare kastély 10€/fő, de nem muszáj bemenni, mert az ingyenesen látogatható parkja és tengerparti szakasza is gyönyörű.

Szállás:  Családi panzióban, várhatóan 28 €/fő/nap, ebben még nincs ellátás. Reggeli kérhető 10€-ért, bőséges, házi jellegű. Vacsora menü is kérhető, ez 16€ (volt még tavasszal), háromfogásos, meleg. Felszerelt konyha van a szálláson, valamint bolt 3 km-re.  

Akadályoztatásod esetén a már befizetett összeg egy levonás kivételével beszámít egy általad tetszőlegesen kiválasztott későbbi túravezetés díjába. A levonás összege 3.000 Ft/túranap. Kevesebb mint 48 órával az indulás előtt túravendég által lemondott túravezetés díja nem számít bele más túrába, és nem jár vissza. Ha nem fizettél -48 óráig, akkor a jelentkezésed automatikusan elveszett.

4: Hogyan fizetheted? 

A túradíjat a jelentkezéssel egy időben, utalással, a 10700309-70055557-51100005 sz. számlára (Tárnai Csaba, CIB). Az utalt pénz számlára érkezéséről visszajelzést küldünk. Ekkor csatlakoztál a túra csapatához. A túra a jelentkezések és befizetések sorrendjében telik meg. A belépőket és a szállást a helyszínen, euro készpénzben kell fizetni, tehát nem nekem.

5: Érkezés a kiindulópontra: Egyeztetés után velem közösen, a buszban. Saját autós érkezéssel most nem fogadunk túravendéget. Kezdő- és végpont a budapesti beszállóhely, erről majd a cset csoportban egyeztetünk. Túranaptárban is ezúttal csak buszos verzió szerepel.

A közös helyszínre jutás útvonala, amely mentén csatlakozhatsz: Szolnok – Bp – M7-as autópálya.

Pesten belül: Reptéri út – Üllői u – Lágymányosi-híd – Etele tér – M7.

A várható menetrend:

(a végleges és pontos a cset csoportban lesz, a túradíjat befizetők számára)

kb. 5.00 közös indulás Szolnokról 

kb. 6.40 közös indulás az Etele térről, a 19-es és 49-es villamos végállomásától 

6: Ami a túrádat még egyedibbé teheti, az a föld alatti csodavilágok, amit szakvezetés mellett ismerhetsz meg! 

7: Egy előző Top-túra: Pohorje Lombkorona ösvény túra, Maribor, Szlovénia, október.

Egy következő Top-túra: Baglyok és hódnyomok, túra, Szolnok, december.

8. Tuti tipp: A barlangokba spéci felszerelés nem kell. Kényelmes járdákon megyünk, és bent télen-nyáron egyaránt +12 fok van.

9: Jelentkezés: kétféleképpen: 

a.) üzenetet írsz nekem messengerben (Tárnai Csaba), hogy elutaltad a túradíjat, és akkor regisztrállak a web oldalunkon a Túranaptárban.

b.) benézel a web oldalunkra, és regisztrálod magad a Túranaptárban. Tudod, top-tura, és .hu

A túradíj befizetőkből cset csoport alakul a Messengerben. Ott vannak az indulással, pontos programmal, stb. kapcsolatos infók. De akkor is velünk tudsz tartani, ha nem vagy messenger felhasználó. 

Tehát az még nem számít jelentkezésnek, ha pl. “Ott leszek” gombot nyomsz a facebook eseményben. 🙂

10: Néhány általános info: A fenntarthatóság jegyében úgy járjuk végig az útvonalat, hogy a jövő generációk is legalább ugyanilyen minőségben járhassák be utánunk ugyanezt. Figyelem, menet közben szemléletformáló beszélgetések fültanúja, vagy résztvevője lehetsz, természeti örökségünk megőrzése témában. Ez egy öko körtúra.

Elmélyülős, beszélgetős vagy hosszasan hallgatós, teljesítménykényszer nélküli túra. Nem elsuhansz a látnivalók mellett, hanem van időd megélni a látottakat.

Ha váratlan körülmények miatt mégsem javaslom a programot, akkor azt előző este közlöm veled. Már persze ha előtte jelentkeztél a túravezetésre.

Minden héten vezetek túrát. 

A Top-túra közösséghez úgy csatlakozhatsz, ha követőjévé válsz a Túravezető-Tárnai Csaba nevű facebook oldalnak.  

Ha kérdéseid vannak, elérhetőségeim:

– Facebookon, privát messenger üzenetben (Tárnai Csaba)

– e-mailben: topturahu@gmail.com, tarnai.csaba@top-tura.hu

– telefonon: 70/610-1192

Előzetes válasz egy kérdésre: Nem tudom, hogy milyen idő lesz aznap. 🙂

Fotó: saját

Tárnai Csaba túravezető

#tura #postojna #kirandulas #tarnai #topturahu #skocjan #predjama #tour #turavezeto #hike #hikesnearme #barlang

Szép és alig ismert: Óvár és Csörgő-szurdok túra

1: Leírás: 

Időpont: 2022. szept. 17. szombat. Kiscsoportos, 1 napos vezetett programon a top-túra közössége ezúttal a Mátrában túrázik. 

Célunk az egyik legnagyobb területű egykori várunk: Óvár, a Csörgő-patak völgye, Ágasvár, egy természetes mátrai kilátópont, és a meseszép Csörgő-szurdok.

A körtúrában felkapaszkodunk Óvár titkokkal teljes sáncaihoz és romjaihoz. A magaslat erdővel borított, csak abból látjuk hogy felértünk, hogy nincs tovább felfelé. Azért megtaláljuk a panorámát, és az ősi, faltöredékek után látványos, természet adta kilátóponton pihenünk meg.

Ágasvár népszerű rétje után jön túravezetésünk névadó látványossága, a Csörgő-szurdok. A rövid, de lélegzetelállító völgyet lentről és felülrül is megcsodáljuk.

Megteszünk egy rövid szakaszt az Országos Kéken is.

Mint a legtöbb Top-túra, ez is a természet látnivalóira fókuszál, gyakran megállok a csodák mellett, a pihenők gyakoriságáról pedig figyelve a túratársakat, menet közben döntök. 

2: Milyen kihívást jelent?

A táv: 14 km. Szint: 470 m fel, és ugyanannyi le. 

Nehézségi fok:

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10     

3: Részvételi díj

Kisbusszal: 

  • ezüst törzsutas (a 25. túra után): 8.900 Ft/fő 
  • törzsutas ( az 5. túra után) 9.400 Ft/fő
  • túratárs: 9.900 Ft/fő

Kiindulóponton találkozással: 

  • ezüst törzsutas: 1.900 Ft/fő 
  • törzsutas 2.400 Ft/fő
  • túratárs: 2.900 Ft/fő

16 év alatt ingyenes

Akadályoztatásod esetén a már befizetett összeg egy levonás kivételével beszámít egy általad tetszőlegesen kiválasztott későbbi túravezetés díjába. A levonás összege 3.000 Ft/túranap. Kevesebb mint 48 órával az indulás előtt túravendég által lemondott túravezetés díja nem számít bele más túrába, és nem jár vissza. Ha nem fizettél -48 óráig, akkor a jelentkezésed automatikusan elveszett.

4: Hogyan fizetheted? 

A jelentkezéssel egy időben, utalással, a 10700309-70055557-51100005 sz. számlára (Tárnai Csaba, CIB). Az utalt pénz számlára érkezéséről visszajelzést küldünk. Ekkor csatlakoztál a túra csapatához. A túra a jelentkezések és befizetések sorrendjében telik meg. Szép Kártya: -.

5: Kétféleképpen érkezhetsz: Vagy önállóan és a kiindulóponton találkozunk, vagy egyeztetés után velem közösen, a kisbuszban. Kezdő- és végpont: Mátrakeresztes község, parkoló. Jelentkezéskor, akár messengerben, akár az oldalon, jelezd, hogy hogyan érkezel!

A közös helyszínre jutás útvonala, amely mentén a kisbuszba csatlakozhatsz: Szolnok – 4-es főút – (Abony – Cegléd – Monor) – Bp – M3-as autópálya.

Pesten belül: Reptéri út – Üllői u – Hungária krt – M3.

A várható menetrend:

(a végleges a cset csoportban lesz)

7.00 közös indulás Szolnokról, a pelikán parkolóból (nagypostával szemben) 

8.50 indulás Budapesten a murvás parkolóból, a Hungária krt – Mogyoródi u sarkán

10.30 találkozás a kezdőponton 

6: Ami a túrádat még egyedibbé teheti, az a méltatlanul mellőzött gyönyörű szurdok a felfrissült Mátrában… 

7: Egy előző Top-túra: Felvidék, 3 napos, szeptember 8-10.

Egy következő Top-túra: Szlovén barlangcsodák Trieszttel, november 24-26.

8. Tuti tipp: túrabot jól jöhet, és a réteges öltözködés is.

9: Jelentkezés: kétféleképpen: 

a.) üzenetet írsz nekem messengerben (Tárnai Csaba), hogy ha van még hely, akkor elutalnád a túradíjat. És ha elutaltad, regisztrállak a web oldalunkon a Túranaptárban.

b.) regisztrálod magad a Túranaptárban. Tudod, top-tura, és .hu

A túradíj befizetőkből cset csoport alakul a Messengerben. Ott vannak az indulással, pontos programmal, stb. kapcsolatos infók. De akkor is velünk tudsz tartani, ha nem vagy messenger felhasználó. 

Az még nem számít jelentkezésnek, ha pl. “Ott leszek” gombot nyomsz a facebook eseményben.

10: Néhány általános info: A fenntarthatóság jegyében úgy járjuk végig az útvonalat, hogy a jövő generációk is legalább ugyanilyen minőségben járhassák be utánunk ugyanezt. Figyelem, menet közben szemléletformáló beszélgetések fültanúja, vagy résztvevője lehetsz, természeti örökségünk megőrzése témában. Ez egy öko körtúra.

Elmélyülős, beszélgetős vagy hosszasan hallgatós, teljesítménykényszer nélküli túra. Nem elsuhansz a látnivalók mellett, hanem van időd megélni a látottakat.

Ha váratlan körülmények miatt mégsem javaslom a programot, akkor azt előző este közlöm veled. Már persze ha előtte jelentkeztél a túravezetésre.

Minden héten vezetek túrát. 

A Top-túra közösséghez úgy csatlakozhatsz, ha követőjévé válsz a Túravezető-Tárnai Csaba nevű facebook oldalnak. 

Ha kérdéseid vannak, elérhetőségeim:

– Facebookon, privát messenger üzenetben (Tárnai Csaba)

– e-mailben: topturahu@gmail.com, tarnai.csaba@top-tura.hu

– telefonon: 70/610-1192

Előzetes válasz egy kérdésre: Nem tudom, hogy milyen idő lesz aznap. 🙂

Fotó:  saját

Tárnai Csaba túravezető

#túra #mátra #kirandulas #tarnai #topturahu #csörgőszurdok #ágasvár #tour #turavezeto #hike #hikesnearme #túrázzfelelősen #óvár