Felfedező körtúra a Bükk-fennsíkon a ritka havasalji rózsa nyomában
Felfedező körtúra a Bükk-fennsíkon a ritka havasalji rózsa nyomában
1: Ismertető:
Erdőrezervátum, természetes kilátók, fennsík, növényritkaság.
A havasalji rózsa egy cserje, és nem rózsa virágja alapján reméljük megtalálni, hanem csipkebogyóhoz hasonló termése alapján. Elterjedési területe elsősorban Dél- és Közép-Európa hegyvidékei. Szereti a hűvös bükkerdők közelségét. Ágai szinte teljesen tüskétlenek. Kérge zöld, sárgászöld, vagy vöröses. Csipketermése más mint rokonaié: hosszúkás, tűzpiros, kissé aszott, csüngő, nem telt és húsos. Értékes hatóanyagai csipkebogyóéhoz hasonlóak, de persze nem szedjük le a védett növényritkaság terméseit.
Maga a körtúra a Szilvásváradhoz tartozó Tótfalu-völgy forrástól indul. Rögtön az elején bemelegít minket egy erősebb emelkedő a Gerenna-várig, majd a fennsíkra felérve két ikonikus követ érintünk: Tar-kő (949 m), és Három-kő (904 m). Mindkettő pazar természetes kilátópont. Jó kis szakaszt megyünk az Országos Kék-en is!
Látunk karszt jelenségek egész sorát, töbröket, víznyelőket, karr mezőket, kisebb barlangokat. Bepillantunk a híres Őserdőbe is, egy védett erdőrezervátumba. “Ahol a fák évszázadokig élhetnek, és végül ugyanott válnak földdé, ahol megszülettek.” Erről még sokat beszélünk, itt forgatták az Amiről a fák suttognak c. gyönyörű magyar film egy részét is…
Mint a legtöbb Top-túra, ez is a természet látnivalóira fókuszál, gyakran megállok a csodák mellett, a pihenők gyakoriságáról pedig figyelve a túratársakat, menet közben döntök.
2: Milyen kihívást jelent?
A táv: kb. 17 km. Szint: kb. 580 m fel, és ugyanannyi le. Nehézségi fok:
1 2 3 4 5️⃣ 6 7 8 9 10
3: Részvételi díj:
Szolnokról, kisbusszal:
- ezüst törzsutas: 8.900 Ft/fő
- törzsutas 9.400 Ft/fő
- túratárs: 9.900 Ft/fő
Kiindulóponton találkozással:
- ezüst törzsutas: 1.900 Ft/fő
- törzsutas 2.400 Ft/fő
- túratárs: 2.900 Ft/fő
Egyéb fix költség nincs.
Akadályoztatásod esetén a már befizetett összeg egy levonás kivételével beszámít egy általad tetszőlegesen kiválasztott későbbi túravezetés díjába. A levonás összege 3.000 Ft/túranap. Kevesebb mint 48 órával az indulás előtt túravendég által lemondott túravezetés díja nem számít bele más túrába, és nem jár vissza. Ha nem fizettél -48 óráig, akkor a jelentkezésed automatikusan elveszett.
4: Hogyan fizetheted?
A jelentkezéssel egy időben, utalással, a 10700309-70055557-51100005 sz. számlára (Tárnai Csaba, CIB). Az utalt pénz számlára érkezéséről visszajelzést küldünk. Ekkor csatlakoztál a túra csapatához. A túra a jelentkezések és befizetések sorrendjében telik meg. Szép Kártya: -.
5: Érkezés a kiindulópontra: Vagy saját autóddal, vagy egyeztetés után velem közösen, a kisbuszban. Kezdő- és végpont: a Szilvásváradhoz tartozó Tótfalu-völgy forrás. Jelentkezéskor, akár messengerben, akár az oldalon, jelezd, hogy hogyan érkezel!
A közös helyszínre jutás útvonala, amely mentén csatlakozhatsz: Szolnok – 4-es főút – (Abony – Cegléd – Monor) – Bp – M3-es autópálya.
Pesten belül: Reptéri út – Üllői u – Hungária krt – Keleti – Hungária – M3.
A várható menetrend:
(a végleges a cset csoportban lesz)
6.10 közös indulás Szolnokról, a pelikán parkolóból (nagypostával szemben)
7.50 indulás a Keleti pu-tól, a Thököly u felőli parkolóból
10.30 találkozás a kiinduló ponton
6: Ami a túrádat még egyedibbé teheti, az a növényritkaság keresése túra közben
7: Egy előző Top-túra: Daru les október 1 péntek
Egy következő Top-túra: Csodabogyós barlang Balatonederics, november 6. szombat
- Tuti tipp: túrabot jól jöhet…
9: Jelentkezésedet kétféleképpen is elfogadjuk:
a.) messengerben, és a túradíj utalása után regisztrállak a web oldalunkon
b.) regisztráld a helyed a web oldalunkon: https://top-tura.hu/ (fejlesztés alatt, úgyhogy lehet, hogy marad az első eset…) 🙂
Az még nem számít jelentkezésnek, ha például ott leszek gombot nyomsz az eseményben.
10: Néhány általános info: A fenntarthatóság jegyében úgy járjuk végig az útvonalat, hogy a jövő generációk is legalább ugyanilyen minőségben járhassák be utánunk ugyanezt. Figyelem, menet közben szemléletformáló beszélgetések fültanúja, vagy résztvevője lehetsz, természeti örökségünk megőrzése témában. Ez egy öko körtúra.
Minden érvényben lévő szabályt betartunk.
Mint a legtöbb Top-túra, ez is az élővilágra fókuszál, gyakran megállok a csodák mellett, a pihenők gyakoriságáról pedig figyelve a túratársakat, menet közben döntök. Elmélyülős, beszélgetős vagy hosszasan hallgatós, teljesítménykényszer nélküli túra. Nem elsuhansz a látnivalók mellett, hanem van időd megélni a látottakat.
Ha váratlan körülmények miatt mégsem javaslom a programot, akkor azt előző este közlöm veled. Már persze ha előtte jelentkeztél a túravezetésre.
Minden héten vezetek túrát. A web oldalunkon láthatod, hogy mikor merre: https://top-tura.hu/
A Top-túra közösséghez úgy csatlakozhatsz, ha tagjává válsz a top-tura.hu nevű facebook csoportunknak. Ő az:
https://www.facebook.com/groups/topturahu
Ha kérdéseid vannak, elérhetőségeim:
– Facebookon, privát messenger üzenetben (Tárnai Csaba)
– e-mailben: topturahu@gmail.com, tarnai.csaba@top-tura.hu
– telefonon: 70/610-1192
Előzetes válasz egy kérdésre: Nem tudom, hogy milyen idő lesz aznap. 🙂
Fotó: saját
Tárnai Csaba túravezető
#tura #bükk #kirandulas #tarnai #topturahu #őserdő #bükkfennsík #tour #turavezeto #hike #hikesnearme #túrázzfelelősen #tarkő