Barion Pixel

Blog

Gyalogtúra egy tóban? Mit írtunk az évadnyitóról 2 éve?

A Tisza-tavon a szárazra került mederfenék felszíne csak éppenhogy megfagyott. Az iszap kérge nem bírta el egy felnőtt súlyát, újra kellett tervezni az útvonalat.

Téli álmát alvó, bezárt kikötő. Ahol nyáron csónakok százai, motoros hajók, kenuk nyüzsögtek, kikötői munkatársak szolgálták ki az egymást váltó vendégeket. Most hóréteg alatt pihent minden. A hajók eltűntek: valahol távolabb, fedett helyen szakszerű kezelés alatt várták a következő szezont…

Tartalék száraz zoknik, egyebek a túravendégeknek a hátizsákomban, ha félre lépnének. Mi a derékig jeges vízbe merülő túravendég előző szava? – Elbír ez a jég engem, a túravezető túl óvatos… 🙂

A zöld 50 árnyalata helyett a szürke 50 árnyalata vett körül minket. A tóban a víz széle a szabályozás miatt jóval bentebb volt, mint a nyári partvonal. Nehezen volt látható, mert a hóréteg több szakaszon elfedte a határt víz és megfagyott föld között. A határon gyalogoltam a sor elején: köztem és a víz között kockázatos lehetett, távolabb a víztől mint én, pedig teljes biztonságban lépdelhettek mögöttem a túratársak. mint egy élő és mozgó jelzés. A mederben haladtunk, de nem volt a talpunk alatt víz. Az 1,2 m-es szintcsökkentés után a visszahúzódott tó széles sávot hagyott a meder szélén szabadon. Egyes öblökből teljesen eltűnt a víz, ott keresztülvágtunk toronyiránt.

Az egyik legtávolabbi pontunk a gyalogtúrán egy homokpad volt. Nyáron itt szoktunk pihenőt tartani a kenukkal. Meztelen talpunk alatt finom folyami homok olyankor. Illetve, ez most is így volt, köztünk hó és bakancstalp. Ugyanaz a helyszín, egy másik világ. Kattogtak a gépek, kütyük. A fürdést kihagytuk, de csak mert nem hoztunk gatyát-bikinit. J Körülöttünk pihent a növényzet, de az állatok mozogtak, kormoránok mellett láttunk egy kis erdei egeret is, aki a hóban fúrta a járatát. Csak úgy púposodott a hó amerre járt, amíg felszínre nem bukkant. Akkor megijedt a csoportunktól!

A túra jól sikerült, a zoknik és társaik nem kellettek. Inkább lélekmelegítőt pakoltam volna, de úgy nem vezet túrát az ember…

Most a 2022 jan. 2-i, vasárnapi évnyitó túrára készülünk a tavon. Immár a hatodikra! 

 

Csaba

Lost your password?

A Top-túra elsősorban egy ökotúrákat vezető vállalkozás, saját közösséggel. A közösség nyitott, a túratársakból áll, és szinte bárki csatlakozhat hozzá. Az első túrád után velünk, már közénk is tartozol!

Telefonszám

E-mail cím