Darvak és csillagok – egy hely, két világ a Hortobágyon

18.000 Ft

Darvak és csillagok – egy hely, két világ a Hortobágyon

2026. október 10. szombat

Van egy hely a Hortobágyon, ahol egyetlen este alatt két egészen különböző arcát ismerhetjük meg a tájnak.

Még világosban érkezünk a pusztába. Elfoglaljuk a helyünket, és várjuk a darvakat.

Ahogy közeledik az alkonyat, egyre több daru jelenik meg az égen. A távolból érkező csapatok az éjszakázóhelyeik felé tartanak, és ha szerencsénk van, közvetlenül felettünk is elhúznak. Halljuk jellegzetes hangjukat, látjuk a vonuló csapatokat, és közben a Nap lassan lebukik a hortobágyi horizonton.

Aztán megváltozik a táj. A darvak eltűnnek az égről, a nappali fény pedig átadja helyét a sötétségnek.

Mi pedig nem indulunk haza. Ugyanazon a helyen folytatjuk az estét, csak most már még feljebb, a csillagos égbolt felé fordulunk. Délután még a darvakat nézzük. Este már a csillagokat.

A Hortobágy nemcsak a daruvonulás egyik legismertebb hazai helyszíne, hanem a csillagos ég megfigyelésére is különleges adottságokkal rendelkezik. A Hortobágyi Csillagoségbolt-park területén a fényszennyezés alacsony, így derült időben egészen más arcát mutatja az égbolt, mint amit a városokból megszoktunk.

Októberben a darvak alkonyathoz kötődő napi mozgása különösen látványos. A Hortobágyi Nemzeti Park tájékoztatása szerint a több tízezer daru naponta ismétlődő „daru­húzása” szeptember végétől november elejéig figyelhető meg. Ezen az estén ezt a két természeti élményt kapcsoljuk össze.

Nem rohanunk egyik helyről a másikra. Lehelyezkedünk, figyelünk és várunk. A darulesben éppen ez a különleges: nem mi irányítjuk a történéseket. A puszta fölött zajlik a természet esti műszakváltása, nekünk pedig csak ott kell lennünk, hogy lássuk.

Az alkonyat után következik az este második része. A fények eltűnésével előkerülnek a csillagok. Megnézzük az őszi égbolt jellegzetes csillagképeit, az égbolt látványosabb objektumait, és közben megtapasztaljuk, milyen érzés egy valóban sötét égbolt alatt lenni.

A nappali Hortobágy és az éjszakai Hortobágy szinte két külön világ. Mi pedig ugyanazon a helyen maradunk.

Miért különleges ez a túra?

Mert ezt a két élményt általában külön-külön keressük. Darulesre megyünk. Vagy csillaglesre. Most viszont nem kell választanunk. Egyetlen délutánból és estéből lesz egy komplett hortobágyi természetélmény. És ez most először történik meg a Top-túra szervezésében.

Mire számíthatsz?

  • látványos hortobágyi daruvonulásra az alkonyat közeledtével,
  • a darvak megfigyelésére és természetes viselkedésük megismerésére,
  • naplementére és a puszta esti átalakulására,
  • sötétedés után csillaglesre,
  • az őszi égbolt és jellegzetes csillagképek megfigyelésére,
  • nyugodt, természetközeli estére,
  • kis létszámú Top-túrás közösségi élményre.

Fontos: a darvak és az éjszakai égbolt megfigyelése természetfüggő program. A darvak pontos száma, vonulási útvonala, magassága és az égbolt látványa nem garantálható, ahogy a csillagok megfigyelése is csak megfelelő időjárási körülmények között lehetséges.

Kinek ajánljuk?

Annak, aki szereti a természetet, de nem feltétlenül szeretne egész nap gyalogolni.

Annak, aki szívesen kipróbálna valami mást egy hagyományos túra helyett.

Annak, akit lenyűgöz a madárvonulás, és annak is, aki még soha nem vett részt darulesen.

És annak, aki szeretné egyszer megtapasztalni, milyen érzés egy sötét, fényszennyezéstől kevésbé zavart égbolt alatt nézni a csillagokat.

Nem kell madarásznak lenned. Nem kell csillagásznak lenned.

Elég, ha szereted azokat az estéket, amelyekre még sokáig emlékezni fogsz.

Tarts velünk a Hortobágyra!

🥾 Túra adatai

📅 Dátum: 2026. október 10. 
📍 Helyszín: Hortobágy
🕐 Időtartam: kb. délután 15.00-21.00 óra
🥾 Nehézség: könnyű / nem klasszikus gyalogtúra
👥 Létszám: max. 25 fő
💰 Túradíj: 18.000 Ft/fő (kisbuszal 24.000 Ft/fő)
🚐 Utazás: egyénileg, vagy kisbusszal
🔭  Amit hozz magaddal: mindenek előtt meleg ruházat. Távcsövet érdemes.

Amit a túravezetési díj tartalmaz:

✔️ két túravezetés szolgáltatás
✔️ értő csillagászati bemutató
✔️ kiscsoportos, családias hangulat
✔️ Top-túra közösséghez tartozás

Amit nem tartalmaz: 

❗ Szállás: ha kell egyátalán 

❗A odautazás költégét

Megközelítjük:  🚌 kisbusszal, vagy önállóan

További részleteket a fizetőkből létrejövő Messenger csoportban egyeztetünk – de természetesen akkor is velünk tarthatsz, ha nem használsz Messengert.

Foglalás: 

A túrára a túradíjat befizetve jelentkezhetsz. A beérkezett utalásról visszajelzést küldünk – ekkortól számítasz résztvevőnek. A helyek fizetési sorrendben telnek meg. A web oldalon csak tedd kosárba, válaszd ki a fizetési módot, és már foglaltál is.

A foglaláskor két lehetőség közül választhatsz:

  1. Bankkártyás fizetés – azonnal, a weboldalon
  2. Előre utalás – díjbekérőt küldünk e-mailben, utána saját bankodból utalsz

Ha csak “ott leszek”, vagy “érdekel” gombot nyomtál a facebookon, vagy üzenetet írsz, hogy “mennék”, még nem jelentkeztél a túrára. 

A befizetett összeg akadályoztatásod esetén beszámít későbbi túrákba, korlátlan ideig, ha erre a túrára küldesz magad helyett egy túratársat.

Ha a túra nem valósul meg, kérheted, hogy a befizetett díjat utaljuk vissza, vagy számítson bele egy következő túrába. 

Egy előző Top-túra: Kotori-öböl, Montenegro, 2026. szeptember 27-október 4. 

Egy következő Top-túra: Várból várba túra, 2026. október 18. vasárnap. 

⚠️ Fontos tudnivalók

👣 A táv minimális, szint pedig nincs.   
🧥 Szinte télies öltözet javasolt, nagyon lehűlhet estére, és keveset mozgunk.

Jól jöhet egy összecsukható szék, egy takaró, sapka.

👉 A Top-túra közösségéhez legegyszerűbben a facebook túracsoportunkba belépéssel csatlakozhatsz.

Ha szeretnél egy olyan őszi túrát, amin lelket is megérintő élményeket szerezhetsz, akkor ez neked szól.

Előzetes válasz egy kérdésre: Nem tudom, hogy milyen idő lesz ezekben a napokban. Ja, de: jó! 🙂

Fotó: saját 

Tárnai Csaba túravezető

#túra #hortobágy #kirandulas #tarnai #topturahu #daru #tour #turavezeto #hike #hikesnearme #túrázzfelelősen 

18 készleten

Kategória:

Leírás