4.900 Ft
Először tartjuk az évnyitó Tisza-tavi túrát Kisköre körül. Hogy miért? Nem lettünk hűtlenek Tiszafüredhez, februárban akár ott is tarthatunk egyet. Csak egyre több látnivaló nyílt Kisköre körül, amiket télen különleges élmény felkeresni…
6 készleten
Leírás
1: Leírás:
Időpont: 2024. január 6. szombat. Kiscsoportos, 1 napos nyílt, vezetett program.
A Top-túra közössége ezúttal a Kiskörei vízlépcső környékén túrázik, csatlakozz!
A hagyományos évnyitó túránkat most először a Tisza-tó déli végénél tartjuk. A szakvezetés során bejárjuk az erőmű környékét, és kiderítjük, hogy alszik-e téli álmot? Érintjük az ökológiai folyosót, a hallépcsőt, megfigyeljük téli működését. A Lépcső Bisztróban várni fognak minket, előtte először lesz túracélpontunk a JóreményStég, a kutfilmmé vált Dimitrij-alkotás helyszíne. Körül nézünk a kiskörei kilátóból is a kikötőben. Tudtad, hogy egyfajta csónakot formáz az alakja? De pontosan milyen fajta csónakot? Mindeközben nagyokat beszélgetünk a tó teleléséről, a vízügy munkájáról ilyenkor. És némi madárvilágot is remélünk! Hódok nyomait is (?)
Mint a legtöbb Top-túra, ez is a természet látnivalóira fókuszál, gyakran megállok a csodák mellett, a pihenők gyakoriságáról pedig figyelve a túratársakat, menet közben döntök.
2: Milyen kihívást jelent?
A táv: kb. 11 km. Szint: hát az nincs olyan sok… a gát magassága. .
Túraterep:
1 2 3️⃣ 4 5 6 7 8 9 10
3: Részvételi díjak:
Túradíj:
- ezüst törzsutas (25 túra után): 3.900 Ft/fő
- törzsutas (5 túra után) 4.400 Ft/fő
- túratárs: 4.900 Ft/fő.
Odajutás díja: A találkozó pontra eljuthatsz önállóan is. Mivel nekem is oda kell mennem túrát vezetni, hozzám is beülhetsz Szolnokról, ennek költsége 5.000 Ft/fő.
A befizetett összeg akadályoztatásod esetén beszámít későbbi túrákba, elsőbbségi jelentkezési jogoddal. Kivétel: a kezdés előtt 48 órán belül lemondott túra teljesített túrának számít, mert nehéz helyzetet teremt a szervezéshez.
Szállás: –
4: Érkezés a helyszínre:
A találkozó 10.30 órakor lesz, egy szimpatikus kiskörei parkolóban. A pontosítást a résztvevőkből megalakuló cset csoportban beszéljük meg. (Akkor is részt vehetsz a túrán, ha nem használsz messengert.) Az érkezést a jelentkezők ismeretében tudjuk megbeszélni, hiszen előbb tudnunk kell, hogy hányan érkeznek, és abból hányan a kisbusszal.
5: Foglalás:
A web oldalunk (top-tura.hu) kezdőlapján kattints a túra alatti két zöld gomb egyikére aszerint, hogy kisbusszal, vagy önállóan érkezel! Tedd a kosárba a túrát, válassz fizetési módot, és utalhatod a túradíjat.
Ha Törzsutas (5 túra után), vagy Ezüst törzsutas (25 túra után) vagy, akkor foglalás előtt kérd tőlem a neked szóló kuponkódot a kedvezményedért! Messengerben, e.-mailben, akárhogy.
Megújult a felület, használd bátran! 🙂
Nem tudjuk véglegesíteni a foglalásodat, ha pl. csak “Ott leszek” gombot nyomsz a facebook eseményben, vagy messengerben rám írsz, hogy “érdekelne”…
6: Hogyan fizetheted? A túradíjat a weboldalunkon (top-tura.hu) történt foglalással egyidőben utalhatod. Ott két fizetési mód közül tudsz választani. A bankkártyás fizetést ott a felületen el is végezheted. Ha a másikat, a banki előre utalást választod, akkor pedig kapsz egy díjbekérőt, és még be kell lépned a saját bankod felületére is, hogy onnan utalj. Az utalt pénz számlára érkezéséről visszajelzést küldünk. Ekkor csatlakoztál a túra csapatához. A túra a csatlakozások sorrendjében telik meg.
A másik díjat, az odajutás díját pedig a kisbuszban rendezzük.
Szép Kártya: –
7: Ami a túrádat még egyedibbé teheti, az a különleges téli viszonyok között pihenő Tisza-tó izgalmas célpontjai, egy túrába fűzve….
8: Egy előző Top-túra: Naszály, évzáró túravezetés, december 29. péntek. .
Egy következő Top-túra: Téli Tátra túra, január 25-27, csüt-szombat.
- Tuti tipp: Rétegesen öltözködj, és a lábbelid legyen téli túrára alkalmas!
10: Néhány általános info: A fenntarthatóság jegyében úgy járjuk végig az útvonalat, hogy a jövő generációk is legalább ugyanilyen minőségben járhassák be utánunk ugyanezt. Figyelem, menet közben szemléletformáló beszélgetések fültanúja, vagy résztvevője lehetsz, természeti örökségünk megőrzése témában. Ez egy öko körtúra.
Elmélyülős, beszélgetős vagy hosszasan hallgatós, teljesítménykényszer nélküli túra. Nem elsuhansz a látnivalók mellett, hanem van időd megélni a látottakat.
Ha váratlan körülmények miatt mégsem javaslom a programot, akkor azt előző este közlöm veled. Már persze ha előtte jelentkeztél a túravezetésre.
Minden héten vezetek túrát.
A Top-túra közösséghez úgy csatlakozhatsz, ha követőjévé válsz a Túravezető-Tárnai Csaba nevű facebook oldalnak.
Ha kérdéseid vannak, elérhetőségeim:
– Facebookon, privát messenger üzenetben (Tárnai Csaba)
– e-mailben: topturahu@gmail.com, tarnai.csaba@top-tura.hu
– telefonon: 70/610-1192
Előzetes válasz egy kérdésre: Nem tudom, hogy milyen idő lesz aznap. 🙂
Fotó: KÖTIVIZIG, köszönjük! 🙂
Tárnai Csaba túravezető
#túra #tiszató #kirandulas #tarnai #topturahu #kisköre #tour #turavezeto #hike #hikesnearme #túrázzfelelősen