Badacsonyi és Tihany, 2 napos túra, borkóstolóval, önállóan érkezve

9.800 Ft

1: Leírás: 

Időpont: 2024. november 23-24. Kiscsoportos, 2 napos nyílt, vezetett program. 

A Top-túra közössége ezúttal Badacsony  hegyén túrázik, csatlakozz!

Az első napon gyalogtúrát teszünk a késő őszi Balaton-felvidék legmagasabb és legismertebb tanúhegyén. Érintjük a Kisfaludi-kilátót, délkeleti bazaltoszlopokat, a Szent István kápolnát, és a kőfejtőt. Csodás rálátásunk lehet a környező tanúhegyekre, és a tóra is. A déli oldalon lesz több látványos panoráma pont kifejezetten a Balatonra. Megteszünk egy rövid szakaszt az országos kéken is. Elnézünk a vízpart mentén a holnapi helyszínünk, a Tihanyi-félsziget felé. 

Délután pedig beülünk a Borbély Családi Pincészet-be, ahol lehetőségünk lesz paraszttál elfogyasztására házi készítésű disznóságokból, valamint borkóstolóra 6 féle borból. Így elsősorban azokat a túratársainkat várjuk, akik szívesen esznek házi malac-ságokat, és isznak kiváló badacsonyi borokat. 

Másnap délelőtt beugrunk a badacsonyi kikötőbe, majd továbbmenve e Tihanyi-félszigeten teszünk egy gyalogos körtúrát. A Belső-tó partjáról indulunk, és a Csúcs-hegyi forrásbarlangot, Nyereg.hegyi panoráma pontot is érintve jutunk az Őrtorony kilátóhoz. Visszanézünk a part mentén tegnapi helyszínünk, a Badacsony felé… Itt kigyönyörködve magunkat a körkörös kilátásban, az őslevendulás és a Külső-tó érintésével jutunk vissza a kiindulóponthoz. Innen hazaindulunk.

Jelentkezhetsz úgy is, hogy csak az egyik túrára, önálló érkezéssel. 

Mint a legtöbb Top-túra, ez is a természet látnivalóira fókuszál, gyakran megállok a csodák mellett, a pihenők gyakoriságáról pedig figyelve a túratársakat, menet közben döntök. 

2: Milyen kihívást jelent?

A táv: naponta 7 és 9 km. Szint:180-230 m fel, és ugyanannyi le. 

Túraterep:   1 2 3 4️⃣ 5 6 7 8 9 10                       

3: Díjak

Az odajutás díja: Mivel nekem is oda kell mennem túrát vezetni, hozzám is beülhetsz, ennek telekocsi költsége: 9.900 Ft. 

Túradíj: 

  • ezüst törzsutas (25 túra után): 2 x 3.920 = 7.840 Ft/fő 
  • törzsutas (5 túra után) 2 x 4.410 = 8.820 Ft/fő
  • túratárs: 2 x 4.900 = 9.800 Ft/fő. 
  • saját kocsiddal: 4.900 Ft/fő/nap

Szállás: 9.000-11.500 Ft/fő/éj, szobától függően. Ellátás nélkül.

Borkóstoló: 6.000 Ft/fő. A paraszttál vacsora: további 6.000 Ft/fő. (tavaszi árak) 

Szállás: Magán panzióban 

A befizetett összeg akadályoztatásod esetén beszámít későbbi túrákba, elsőbbségi jelentkezési jogoddal. Kivétel: a kezdés előtt 48 órán belül lemondott túra teljesített túrának számít, mert nehéz helyzetet teremt a szervezéshez. 

4: Érkezés a helyszínre:  

Önállóan, vagy közös kisbusszal. Részleteket a résztvevőkből megalakuló messenger cset csoportban beszéljük meg. (Akkor is részt vehetsz a túrán, ha nem használsz messengert.)  

5: Foglalás: 

A web oldalunk (top-tura.hu) kezdőlapján kattints a túra alatti zöld gombra! Tedd a kosárba a túrát, válassz fizetési módot, és utalhatod a túradíjat. 

Megújult a felület, használd bátran! 🙂

Nem tudjuk véglegesíteni a foglalásodat, ha pl. csak “Ott leszek” gombot nyomsz a facebook eseményben, vagy messengerben rám írsz, hogy “érdekelne”…

6: Hogyan fizetheted? A túradíjat a weboldalunkon (top-tura.hu) történt foglalással egyidőben utalhatod. Ott két fizetési mód közül tudsz választani. A bankkártyás fizetést ott a felületen el is végezheted. Ha a másikat, a  banki előre utalást választod, akkor pedig kapsz egy díjbekérőt, és még be kell lépned a saját bankod felületére is, hogy onnan utalj. Az utalt pénz számlára érkezéséről visszajelzést küldünk. Ekkor csatlakoztál a túra csapatához. A túra a csatlakozások sorrendjében telik meg. 

7: Ami a túrádat még egyedibbé teheti, az a Balaton északi partjának két bakancslistás túrahelyszíne egy hétvégén, szakvezetéssel.   

8: Egy előző Top-túra:  Észak-olasz túravezetések, november 5-9. 

 Egy következő Top-túra: Nagyvárad nevezetességei és az adventi vásár, december 15. vasárnap.   

  1. Tuti tipp: Jó fényképeket készítő kütyüt hozzál, mert lesznek fenséges tájak, és réteges öltözködés! 

10: Néhány általános info: A fenntarthatóság jegyében úgy járjuk végig az útvonalat, hogy a jövő generációk is legalább ugyanilyen minőségben járhassák be utánunk ugyanezt. Figyelem, menet közben szemléletformáló beszélgetések fültanúja, vagy résztvevője lehetsz, természeti örökségünk megőrzése témában. Ez egy öko körtúra.

Elmélyülős, beszélgetős vagy hosszasan hallgatós, teljesítménykényszer nélküli túra. Nem elsuhansz a látnivalók mellett, hanem van időd megélni a látottakat.

Ha váratlan körülmények miatt mégsem javaslom a programot, akkor azt előző este közlöm veled. Már persze ha előtte jelentkeztél a túravezetésre.

Minden héten vezetek túrát. 

A Top-túra közösséghez úgy csatlakozhatsz, ha követőjévé válsz a Túravezető-Tárnai Csaba nevű facebook oldalnak. 

Ha kérdéseid vannak, elérhetőségeim:

– Facebookon, privát messenger üzenetben (Tárnai Csaba)

– e-mailben: topturahu@gmail.com, tarnai.csaba@top-tura.hu

– telefonon: 70/610-1192

Előzetes válasz egy kérdésre: Nem tudom, hogy milyen idő lesz ezekben a napokban. 

Fotó: saját, egy korábbi túránkon ugyanitt. 

Tárnai Csaba túravezető

#túra #balaton #kirandulas #tarnai #topturahu #badacsony  #tour #turavezeto #hike #hikesnearme #túrázzfelelősen 

12 készleten

Kategória:

Leírás