A vezérmadár dél óta vezette a darucsapatot a V alak csúcsán a levegőben. Ez már a negyedik őszi vándorlása volt.

Az első alkalom viszont, amikor becserélődhetett a repülő alakzat élére. Itt a legnehezebb, itt a legnagyobb a légellenállás. Csak ő kapja telibe a levegőt, mindenki más mögötte kisebb-nagyobb segítséggel repül. Váltották egymást, és most ő került az élre. Ilyenkor a vonal kissé megtörik, az eddigi első eggyel hátrébb kerül, és némi pihenéshez jut.

Nem ismerte, és a többiek sem, a légellenállás kifejezést. Ösztönösen cserélődtek az élen, de csak a tapasztalt madarak szűk köréből. Mert volt még valami, ami miatt a V alak csúcsa fontos. Ő irányított.

Pompás teste, amit a nyár második felében már az útra készített fel, jól szolgálta a vándorlást. Fiókaként még leghátul, vezetve haladt, engedelmeskedve az idősebbeknek, a szüleinek. Felszállt a csapattal, és leszállt, amikor a vezér lefelé irányította őket. Mindig nagyon várta a pihenést, és jelezte is előre, hogy kimerült. Különös hangja elvegyült a többiekében, de nem veszett el. Ködös őszi nappalokon az emberek felfelé fordított fejjel hallgatták.

Második évében már figyelte az alatta elsuhanó tájat, megjegyezte a tájékozódási pontokat. Összekapcsolta a fejében lévő mágneses tájékozódó szervvel, aminek működését nem érti senki.

Harmadik évben már készült a vezérségre. Közvetlenül a vezetők mögött repült, szemével bátorította az erősebbeket, hogy biztonságosan irányíthassák őt. Már nem elsőként dobta be a fáradság hangjait a közös kavalkádba.

És most eljött az ő ideje. Először repült saját fiókáival, akik a hátrébb mögötte úsztak a levegőben. Hallotta hangjukat, és hallotta vezértársai biztatását is, akik váltó tagokként közvetlenül mögötte haladtak. Lefelé nézett. Ismerős volt a táj, már hetedik alkalommal látta, a visszautakat is ide véve. De tavasszal mindig sietni kell, a költés sürgető parancsa nem enged hosszabb pihenést. Most más a helyzet. Az őszi vonulás hosszú táplálkozó szünetekkel folyik.

Tudta, hogy a következő nádas mögött tavaly jó élelemszerző földek voltak. Jelt adott az ereszkedésre. Kiáltott egyet, és ereszkedni kezdett. Mindent elsőként csinált. Életében először, egy csapat leszállásáról döntött.

A délután közepén jártak. A bágyadt októberi nap nem csinált erős felszálló légáramlatokat, kisebb örvények között simán megközelítették a talajt. Veszély nem látszott, a leszállást nem szakította meg. A hangok izgatottabbakká váltak mögötte, és a néhány tucat szárnypár suhogva fékezett alacsonyan. Elsőként az ő lába érintette a földet, futott egy kicsit, mögötte rendben leérkeztek a többiek.

Amikor összecsukta a szárnyát, a még idősebb társa melegen intett a szemével. Körülöttük rengeteg értékes mag.

Hátrafordult a többiek felé: – Csipegessetek…

 – Tárnai Csaba –